Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A kópé születése

 

Hányaveti visszaemlékezés N. úr tollából

  

Két fazon, G. és N. urak találkoznak a főiskolán 1989-ben. Minden reggel elhéveznek Gödöllőre, az ELTE TFK irodaházba zsúfolt, kihelyezett tagozatára. Rövidesen rájönnek, hogy nem hallják a történelem-előadásokat az utolsó sorban, így kocsmázni mennek az inkriminált másfélórákban, amit megtoldanak egy történelem segédtudományai szemináriummal. Az három óra tiszta söridő, oldott beszélgetés, amit nem zötyköl szét a HÉV-sín… A krigliemelgetés őszinteséggel jár. A beszélgetésekből pedig felsejlik, mindkettejüket érdekli az írás…

Aztán ki-kimaradnak a főiskoláról. A kispadozás alatt dolgoznak, ám nem vesztik egymást szem elől. 1994-ben a Blue Box mozi (Kultiplexként bontották le nem is olyan rég) lesz a főhadiszállásuk vasárnap esténként. Hetente ülnek össze. Sörözgetnek, dumálnak, elbeszélik, mi történt az előző héten, olvasmányaikról is eszmét cserélnek, majd mikor kifogynak minden ötletből, a nem túl elmés gyufapöckölős játéknak kezdenek neki…

Eltelik így vagy harmadfél hónap, mikor N. úr előhozakodik egy olvasmányélményével: Lesage Gil Blas-jával. Ízig-vérig pikareszk. Humoros, maró, gúnyos, izgalmas, tanulságos. Csavarják a szót, vetik a mondatokat, mígnem úgy kanyarítják a dolgot, hogy kibukik a felismerés: nem is lenne hülyeség írni egy kópéregényt a honi viszonyokról. Kínálkozik az orruk előtt burjánzó rendszerváltás nevű katyvasz, amit még senki nem kritizált meg úgy istenigazából. Isznak egy korsóval ijedtükben. Túl nagyszabású terv ez. Még kötetük sincs, s nyomban egy több száz oldalas könyvbe fogjanak?

 

eredetiillusztr-terv.jpg

 

Aztán oldottabbá válnak, s eljátszadoznak az ötlettel. Ki lenne a hős, a pikáró? Nevek bukkannak fel és enyésznek el, mígnem a ZSÍR BALÁZS betűi rezgetik meg a kommunikáció közvetítő közegét. Hogy ki böki ki először? Ördög tudja – már nem is fontos. Harsány hahota kél. Ez az! Zsír Balázs... még Gil Blas-ra is hasonlít (ejtsd: Zsil Bla). Legalább fél órán át tart a derű. Megszületett hát! (A gyufázás elmarad…) És milyen jópofa, már nevében is. Aztán a gond ír ráncokat. Föl kellene nevelni, emberré kellene cseperíteni, de az nagy feladat. Végül töprengeni kezdenek, miféle kalandok érleljék a hőst.

A mozi büféjében és egy nem messze eső téren még aznap este összegereblyézik Zsír Balázs kalandjainak felét. Talán azt is akkor döntik el, hogy egyikőjük (N.) narrátor lesz ebben az őrült vállalkozásban, másikójuk (G.) viszont személyesen bújik a kópé-bőrbe, s egyes szám első személyben szólal meg. Aztán mindenki hazabaktat, és elég nyugtalanul alszik. Ez valami óriási dolog. Zsír Balázs. Hihetetlen. Mint Osztap Bender vagy Kakuk Marci. Micsoda felelősség!

N. úr fog neki előbb az írásnak. Sodorják is Zsír Balázst a kezdeti események. G. úr késlekedik, jobban lebénítja az ötlet, a lehetőség, de érzi magában, ha belelendül, semmi sem állíthatja meg a tollát. S valóban, mikor N. úr felolvassa az első ráeső fejezeteket, G. úrban jóleső érzés árad el: ez folytatás után kiált. Ám a revans-vágy is fűti: a köpcös kis narrátort le kell pipálnia.

Most G. úr csap az elbeszélés "lanthúrjai" közé, N. pedig megpihen babérjain. Le is hagyja a kolléga. Viszont időközben elkészül a regény teljes vázlata, mind a tizenkét rész (öt-öt fejezettel és tucatnyi közjátékkal). Aztán N. úr is megembereli magát, hisz egy világra vajúdott gyermek sem tűr felnevelésében haladékot! S hogy G. úrra bízza e nehéz, de fölemelő kötelességet, azt azért nem lehet! Innentől hol egyikük, hol másikuk szerez előnyt, ám jobbára együtt haladnak…

 

eredetiillusztr-terv2.jpg

 

Végül elkészül az első, kusza jegyzetekkel, marginális glosszákkal teleírt változat, melyet már összeolvastak itt-ott, néha-néha – a csiszoltság azonban még messze esik egy közepesen szép dél-afrikai gyémántétól is. A nagy összesimítás egy kamaraerdei hétvégi telken történik, nyugágyakban megpihenve, spriccerekkel fölszerelkezve…

Hát igen, úgy nagyjából kész a kézirat. Zsír Balázs megszületett, a sztori kedvéért 17 évesen, s a regényidő hat esztendejében máris kalandos életet tudhat magáénak, a mű végére pedig G. és N. urak meg is halasztják homonculusukat, hogy a sorozat-dramaturgiának megfelelően majd egyszer, nagy kegyesen, olvasói kérések özönére, fel is támaszthassák… De hogy lesz ez a töméntelen szöveg begépelve, főleg, ha mindenki csak a saját kéziratának útvesztőiben járatos?

Pénzük annyi sincs, hogy gépírót fogadjanak, ám mit is kezdene egy hullámokat vető, két-három spirálfüzetből összeolvasható betűtengerrel? N. úr egy hölgyismerőse vállalkozik rá, hogy begépeli, ha megkapja hangzóanyag formájában. Kazettán. Hm. Újabb akadály. Kész a könyv, de nem állhat össze, mert mindketten elég pocsékul vagy inkább csak lassan gépelnek, mi több, írógépük van csupán, az pedig a kilencvenes évek második felében is elavult huncutság. Számítógépre kell felvinni, akkor korlátlanul javítható, pofozható, másolható, küldözgethető, lehet támadni a kiadókat… Kazettán?… Összeülnek.

Két napig mondják, mondják egy ócska magnóra. N. úr édesanyja néha behoz egy-két tálca finomságot. Tizenhárom kazetta. Vegyesen hatvan- és kilencvenpercesek. A mai napig megvannak. Kuriózum. Manapság a kazetta is, mint hanghordozó, és a tizennégy évvel ezelőtti hangjuk is… De hiába készülnek el, a hölgy visszamond mindent, mert elutazik. Csüggedés. Legyintés. Mennyi küzdelem, és az egész hiába. Gondolták volna akkor, mennyi küzdelem következik ezután? Nem gondolták – ha gondolták volna, feladják…

Talán fél évre rá G. úr vesz egy számítógépet, s úgy határoz: majd ő begépeli. Így is lesz. Lassan, de biztosan gyarapszik a digitalizált Zsír Balázs. Igen ám, de minden szöveg G. úr kezébe került. G. élet és halál ura lett a kézirat fölött. Így gyakorta a saját ízlése szerint írja át N. úr részeit. Mikor össze-összeolvassák, szerencsére (?) ez mindig feltűnik N. úrnak, aki visszajavíttatja az önkényesen átformált mondatokat. Innentől datálható, hogy G. és N. urak egymást froclizzák. Mi több, egymás froclizása megtetszik nekik (harag helyett örömüket lelvén benne), így kettejük vitáit a regénybe is beemelik, "jópofa" ugratások gyanánt.

Aztán elkészül a letisztázott változat, amit könyvműhelyek felé lehet irányozni. Ám a kiadókkal esett (szó szerint kiadós) kálváriát már G. úr meséli el a maga keresetlen, nyesetlen modorában. 


A képek Klement Zoltán illusztráció-tervei az "ősidőkből"...